Referenciák
Olvasd el ügyfeleim véleményét

Marcy
"Nagyjából három éve dolgozunk együtt Márkkal. Együtt fogytunk kicsit több, mint 37,5 kilót (összesen 60 kilót fogytam). Márk segítségével és útmutatásával tanultam meg, hogy a makró tápanyagok mekkora jelentőséggel bírnak és hogy nem elég csupán kalóriákat számolni.
Reális célokat tűztünk ki, és ketten dolgoztunk azon, hogy együtt el tudjuk ezeket érni. Márk olyan edzéstervet állított nekem össze, ami tényleg figyelembe veszi a fizikális határaimat (csak annyira feszegetve azokat, hogy sérülés mentesen hozza ki belőlem a maximumot), és személyesen nekem készült, nem pedig egy tankönyvi példa edzést tartott. Mindig az aktuális erőnléti/ízületi állapotomnak megfelelően módosította a gyakorlatsort úgy, hogy a lehető legtöbb munkát tudjuk az edzésen elvégezni
Együtt tanultunk sokat. Én azt, hogy hogyan kell helyesen táplálkozni és hogy hogyan lehetséges a sportot a napi rutinomba beépíteni; ő azt, hogy hogyan kell egy olyan 30-as nővel együtt dolgozni, aki sokat fogyott már, és sokat akar még fogyni, de közben minden nagy ízülete problémás.
Az elmúlt időszak minden egyes napján lehetett Márkra számítani, kérdésekkel bombázni., amikre szakértelemmel válaszolt. Bíztatott, mikor fel akartam adni, meghallgatott, mikor arra volt szükségem, támogatott, tanácsokkal látott el, segített, hogy azzá váljak, akit látni szerettem volna, mikor a tükörbe nézek.
A diéta nehéz, mert az ember nem eheti, amit szeretne, viszont lehet úgy csinálni, hogy ne érezzük magunkat állandóan éhesnek, és az energiaszintük is megfelelő legyen a napi munka és az edzések teljesítéséhez. Ez az, amiben Márk segített.
Szeretek Márkkal dolgozni, mert látszik az eredmény. Beleteszi a munkát, nekem is bele kell tenni a részem, és ennek eredménye van.
Jó hangulatú edzések, sok együtt kacagás, kemény munka, semmi mellébeszélés, látványos eredmény!"

Palkó
"Márk minden alkalommal külön tervvel készült nekem, így az edzések, mindig változatosak, de nagyon hatékonyak voltak! Az étrend, amit kaptam Tőle, nem várt eredményeket hozott, így elértem a nyaralásra a formát, amivel már törölköző nélkül is mertem sétálni a tengerparton! "

Edina
A közös munka során nagyon jól éreztem magam Márkkal, hisz minden egyes edzés során tudott motiválni, mindig emlékeztetett rá, hogy mi az amit szeretnék elérni! Nagyon változatosak az edzések, így nem volt unalmas számomra. A kemény edzések meghozták az eredményt de igazán akkor indult be a fogyás még jobban, amikor megkaptam tőle a diétás étrendet és úgy éreztem, hogy ilyen sokat nem tudok majd enni és hogy majd ennyi mennyiségtől, hogy fogok én fogyni ? De hittem a tudásában, és bíztam magamban is, hogy meg tudom csinálni! Az ételek nagyon változatosak, nem megterhelő a főzés sem, hisz gyorsan elkészíthetőek! Eddig 6 kilótól segített megszabadulni Márk, amiért nagyon hálás vagyok Neki!

Titi
"Mielőtt megtörtént volna az első konzultáció, megkérdeztem Márkot, hogy szerinte min kellene változtatnom, hogy beinduljon újból a fogyás. Őszintén megmondta, hogy a heti 3 aerobic mellett legalább 2 konditermi (funkcionális) edzés kellene és az étkezésen is erősen módosítást igényel. Először elég drasztikusnak tűnt, hogy heti ötször kellene lemennem az edzőterembe, de aztán rájöttem, hogy teljesen igaza van. Kellett, hogy valaki ennyire őszinte legyen hozzám. 2016 novemberében kezdtünk el együtt dolgozni. A cél az volt, hogy az esküvőre lefogyjak (2017. aug.). Először az étrendet állította be, majd megkezdődtek a személyi edzések. Márk minden edzésen megpróbálta kihozni belőlem a maximumot. Szinte mindig más és más gyakorlatot csináltunk és rengeteget tanultam Tőle. Minden egyes alkalommal motivált a felkészültségével. Nem mondom, hogy nem voltak mélypontok, de mindig segített átlendülni ezeken. Az esküvőre összesen 16 kg-ot sikerült leadnom. Egyedül biztosan nem tudtam volna ezt végig vinni. Ha az ember mellett ott van a legjobb személyi edző, akkor garantált a motiváció és természetesen a siker is. ;) Annyira beszippantott a funkcionális edzés világa, hogy az esküvő után nem hagytuk abba a közös munkát. A célok is változtak, így előtérbe került az izom növelése. Azóta felkészített három Spartan Race-re (2017; Sprint, Super és Beast), illetve idén egy amatőr CrossFit versenyre is elmerészkedtem. Eseménydús 3 év áll mögöttünk. Tudom, hogy bármilyen célt tűzünk ki, mindig mellettem lesz és maximálisan támogat mind szakmailag, mind emberileg. Életen legjobb döntése volt, hogy elkezdtünk együtt dolgozni. J Mindent köszönök!"

Reni
A sport mindig is az életem része volt, de 30 körül elgondolkozik az ember lánya, hogy mégis hogyan tudná a rugalmas, feszes, tónusos bőrt létrehozni és megtartani.
Sosem voltam olyan jó fizikumban, mint amióta Márkhoz járok.
Számomra a legfontosabb az volt, hogy maximális, osztatlan figyelmet kapjak a SZEMÉLYI edzésen és hogy hiteles legyen az edző. Nem tudok olyan embertől tanácsot elfogadni, aki zsíros vagy plötye, esetleg csirkelábú, mert lábnapra nem jut idő.
Több étrendet kaptam már Márktól, melyek minden egyes alkalommal mások és mások volt, hiszen én is más vagyok.
Csak ajánlani tudom az elmúlt 3 év folyamatos közös munka távlatából.

Dávid
A közös munka nagyon eredményes Márkkal. 36 kg-ot fogytam eddig. Az edzések kőkemények és jó hangulatúak. A közös munka a fogyás után sem állt meg, célunk a még jobb fizikum elérése.

Melinda
A kondis edzés távol állt Tőlem, úgy gondoltam, hogy unalmas, viszont adtam egy esélyt, hogy kipróbáljam. Márk változatos óráit megszerettem. Figyelem, szigor, kitartás fokozása és önbizalom fejlesztése jellemzi edzéseit. Kemény óráival, 4 hetes étrendjével elértem célomat. :)

Blanka
Mielőtt 2019. szeptemberében elkezdtem járni Márkhoz, több edzőtermet és többféle edzésformát is kipróbáltam, de vagy rájöttem, hogy nem a megfelelő sportot választottam vagy egyszerűen csak elvesztettem a motivációt és hol jártam edzeni, hol nem. Mindig is szerettem mozogni és egészségesen étkezni, viszont ezekben korábban semmilyen rendszeresség nem létezett. Mióta személyi edzésre járok Márkhoz, kialakult egy rendszer az életemben: megszabadultam pár kilótól, átalakult az izomzatom, emiatt most már jól érzem magam a bőrömben és sokkal magabiztosabb vagyok. Nagyon szeretem, hogy az edzések mindig teljesen személyre szabottak, pörgősek, izzasztóak és nagyon jó hangulatban telnek: tehát pont olyanok, amilyeneket egy jó személyi edzőtől vár az ember. Bár még csak viszonylag rövid ideje járok hozzá, már most sokat köszönhetek Márknak, hiszen a mozgáshoz és az étkezéshez való hozzáállásom még pozítívabbá vált, motiváltabb lettem, illetve az edzések erőt és energiát csempésznek a mindennapjaimba. Mivel van még hova fejlődnöm, továbbra is kitartóan járok edzésre, hogy Márk segítségével elérjem a kitűzött célt.